Aki segít, ha keményen szól az orvos

2014.06.21. (Nyilatkozó: Dr. Szendy Erzsébet - betegjogi képviselő)

Ki ellen kit és mit véd, és miképpen a betegjogi képviselő? Erről kérdeztük Baranya egyik szakemberét, dr. Szendy Erzsébetet.
 
– Kinek az oldalán áll?
– Elöljáróban leszögezném, a betegjogi képviselő teljesen független az egészségügyi intézményektől. Hosszú listája van annak, hogy hol panaszkodhat a beteg az ellátással kapcsolatban, a főnővértől az orvosi kamarán át a polgári bíróságig, mi egy vagyunk a sorban. A jogok érvényesítése a feladatom, s nem állok egyik oldalon sem, a beteget, az igénybe vevőket segítem. Úgy jellemezhetném a munkám, ha egy libikókán ül a beteg és az egészségügyi dolgozó, akkor én középen próbálom a hintát kiegyensúlyozni.
 
– Akkor ez folyamatos egyeztető tárgyalásokat jelent?
– A panaszkezelés csak egy szelet a tevékenységünkből, emellett előadásokat, fórumokat tartunk a lakosságnak és az egészségügyi dolgozóknak is a betegjogokról. Továbbá információs bankként adunk felvilágosításokat az egészségügyi szolgáltatásokról. Természetesen vélt és valós sérelmekkel is megkeresnek bennünket. Az emberi kapcsolatokban, így az egészségügyben is az én aranyszabályom az: azt tedd mással, ami neked is jól esne. Többféle felsőfokú végzettséggel is elvégezhető a munkánk, de a legfontosabb itt az empátia és a diplomáciai érzék, valamint a türelem.
 
– Vegyünk egy konkrét kérdést. Hogy kell egy daganatos betegség felismerését az orvosnak közölni?
– A szabály úgy szól, hogy egyéniesített formában mindenről tájékoztatni kell a beteget. Ez azt jelenti, hogy a lelkiállapotát is figyelembe kell venni, amikor a hírt tapintatosan tudatják vele. Mód van arra is, hogy előre megnevezze maga helyett a hozzátartozót, akinek az orvos beszámol a valós állapotról. A rossz hír közlésének módozatairól egyébként külön képzés zajlik az egészségügyben.
 
– Mennyire ismert a betegjogi képviselő munkája?
– Az elmúlt évben hétszázan kerestek meg, de ebben a beutalókkal, a leszázalékolásokkal kapcsolatos érdeklődések is benne vannak.
 
– Hogy fogadják az egészségügyben?
– Én nem fejeket követelni járok az egészségügyi szolgáltatókhoz, hanem terheket veszek le a vállukról a megfelelő kommunikációval. Többnyire ugyanis kiderül, hogy elbeszél egymás mellett a két fél, a beteg nem érti meg, amit az orvos mondott. Éppen ezért az a tervünk, hogy ősztől betegjogi klubot működtetünk Pécsett, ahol egy asztalhoz ültetnénk a két oldalt, és ki-ki elmondaná a leggyakoribb problémákat.
 
Az Őrségből, Csörötnekről érkezett
 
Dr. Szendy Erzsébet 1957-ben született Szentgotthárdon. Az őrségi Csörötneken nőtt fel, Szombathelyen, a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban érettségizett, a Pécsi Tanárképzőn végzett magyar–orosz szakon 1979-ben, majd az ELTE népművelő szakán, és a PTE Állami Jogtudományi Karán is lediplomázott, 2011-től betegjogi szakjogász. 13 évig a Pécsi Orvostudományi Egyetemen dolgozott, 2000-től az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ munkatársa. Férje, János gépészmérnök, fia, Kristóf 20 esztendős, Budapesten dolgozik.
 
Forrás: Dunántúli Napló

Nemzeti Kapcsolattartó Pont
Határon átnyúló egészségügyi
ellátások az Európai Unióban

Kiemelt hírek

2024.03.28. kép
Helyszín: Agora Víztorony, Szombathely 9700, Vak Bottyán u. (Kresz Parkban)

2024.03.14. kép
Keszthelyen 2024. március 14. és március 24. között látogatható a kiállítás. Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

2024.03.14. kép
Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat rajzpályázatot hirdet a szakellátásban nevelkedő gyermekek részére Online vagy? Jelen vagy? „GYERE-K-ÉPBE AZ ONLINE TÉRBE” címmel...



Integrált Jogvédelmi Szolgálat
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Postacím: 1365 Bp., Pf.: 646.
Telefon: +36-1/8969-000
Ingyenesen hívható zöld szám: +36-80/620-055
Külföldről hívható: +36-20/489-96-14
E-mail: ijsz@ijsz.bm.gov.hu
weboldal tervezés: IRQ