Betegjogi képviselők továbbképzése

A 214/2012. (VII.30.) Korm. rendelet alapján a jogvédelmi képviselő foglalkoztatásának feltétele 2014. január 1-től a legalább 120 órás jogvédelmi képviselői tanfolyam elvégzése, és ezt követően a vizsga eredményes letétele.
 
A jogvédelmi képviselői tanfolyamra történő jelentkezésről és elvégzésének feltételeiről az OBDK évente közleményt tesz közzé az egészségügyi, valamint a szociális ágazati feladatokat ellátó minisztérium hivatalos lapjában és az OBDK honlapján.
 
Az OBDK-val munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló jogvédelmi képviselő évente legalább egyszer továbbképzésen vesz részt, melynek időtartama legalább 14 óra. A továbbképzést az OBDK vagy szakképző intézmény végzi. A továbbképzés a munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló jogvédelmi képviselő számára térítésmentes.
 
A betegjogi képzésen való részvétel feltételei:
 
Továbbképzésünkre várjuk mindazokat, akik a 214/2012. (VII.30) Korm. rendelet alapján rendelkeznek a jogszabályban előírt felsőfokú végzettséggel, és akik a megszerzett ismereteket szakmai munkájuk során alkalmazni tudják:
 
Jogász, általános orvos, pszichológus, szociális munkás, gyógypedagógus, teológus, illetve kommunikációs szakon szerzett szakképzettségű, továbbá az okleveles közgazdász végzettséggel rendelkező személy; továbbá betegjogi képviselő lehet fogorvos, gyógyszerész, egyetemi szintű okleveles ápoló, főiskolai szintű diplomás ápoló, egészségügyi intézetvezető vagy szakoktató, védőnő, egyéb egészségügyi felsőoktatásban szakképzettséget szerzett személy.
 
Betegjogi képviselők továbbképzése Óraszám Engedélyszám Dokumentumok letöltése
Betegjogi képviselő továbbképzés I.
TÁMOP 5.5.7-08/1
2013.05.13.-2013.06.08.
60 óra
2395/2011
Szabadon választott elméleti továbbképzés:
Ismertető Jelentkezési lap Előadások anyagai
Betegjogi képviselő továbbképzés II.
TÁMOP 5.5.7-08/1
2013.11.28.-2013.12.07.
60 óra 33909/2013
Szabadon választott elméleti továbbképzés:
16 pont
Ismertető Jelentkezési lap Előadások anyagai
Betegjogi képviselők "Híd" továbbképzése I.
TÁMOP 5.5.7-08/1
2014.03.06.-2014.03.22.
60 óra   Ismertető Jelentkezési lap Előadások anyagai, vizsgainformációk
Betegjogi képviselők "Híd" továbbképzése II.
TÁMOP 5.5.7-08/1
2014.05.22.-2014.06.30.
60 óra   Ismertető Jelentkezési lap Előadások anyagai
Betegjogi képviselő továbbképzés BKK/120/1/OBDK/2014
TÁMOP 5.5.7-08/1
2014.05.07.-2014.06.30.
120 óra   Ismertető Jelentkezési lap Előadások anyagai
Betegjogi képviselő képzés BKK/120/2/OBDK/2014
TÁMOP 5.5.7-08/1
2014.10.09.-2015.01.16
120 óra   Ismertető Jelentkezési lap Előadások anyagai
Betegjogi képviselő képzés BKK/120/3/OBDK/2015
TÁMOP 5.5.7-08/1
2015.03.19.-2015.05.18.
120 óra   Ismertető Jelentkezési lap Előadások anyagai
Betegjogi képviselő képzés
BKK/120/4/OBDK/2015
TÁMOP 5.5.7-08/1
2015.03.19.-2015.10.12.
120 óra   Ismertető Jelentkezési lap Előadások anyagai
Betegjogi képviselő képzés
BKK/120/5/OBDK/2016
2016. 09.12.-2016.12.02.
120 óra   Ismertető Jelentkezési lap Előadások anyagai



Kiemelt hírek

2024.03.14. kép
Keszthelyen 2024. március 14. és március 24. között látogatható a kiállítás. Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

2024.03.14. kép
Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat rajzpályázatot hirdet a szakellátásban nevelkedő gyermekek részére Online vagy? Jelen vagy? „GYERE-K-ÉPBE AZ ONLINE TÉRBE” címmel...

2024.03.11.
Szociális ellátásokhoz kapcsolódó online kiadványokkal és Gyakran Ismétlődő Kérdésként (GYIK) megfogalmazott tájékoztatókkal segíti az ellátottak és hozzátartozóik, valamint az érdeklődők...



Integrált Jogvédelmi Szolgálat
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Postacím: 1365 Bp., Pf.: 646.
Telefon: +36-1/8969-000
Ingyenesen hívható zöld szám: +36-80/620-055
Külföldről hívható: +36-20/489-96-14
E-mail: ijsz@ijsz.bm.gov.hu
weboldal tervezés: IRQ