Ellátottjogi Pályázat 2019

 Tudom, hogy van jogom! 2019” Egymásra figyelve!
 
Az immár hagyománynak számító, és az elmúlt évek sikeres és pozitív tapasztalásait is alapul véve, az Integrált Jogvédelmi Szolgálat (IJSZ) ismételten ellátottjogi alkotópályázatot hirdet.
 
„Tudom, hogy van jogom! 2019” Egymásra figyelve című képzőművészeti, vers-prózaíró pályázat a szociális ellátásban részesülők számára kerül meghirdetésre. A pályázat célja annak bemutatása, miként értelmezik, és hogyan jelenítik meg a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményi ellátást igénybe vevő ellátottak a szociális helyzetükre, egészségi és mentális állapotukra tekintettel a szociális intézmény által biztosított teljes körű ellátást, mint ellátotti jogot.
 
Az IJSZ célkitűzése felhívni a társadalom figyelmét az ellátotti jogokra, csökkenteni a társadalomban élők között az információs aszimmetriát, érzékenyíteni a lakosságot. A szervezet elkötelezett az ellátottak jogvédelme mellett, és támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek elősegítik az ellátotti jogok hatékonyabb érvényesülését. Az alkotópályázat lehetőséget ad az idős, demens, fogyatékkal élő, pszicho-szociális fogyatékkal élő, szenvedélybeteg, valamint hajléktalan ellátottak képzőművészeti, vers és prózaírói tevékenységének bemutatására az ellátotti jogok tükrében.
 
Jelen elektronikus levél mellékletében megtalálható a hivatalos Pályázati felhívás, illetve a pályázathoz szükséges Adatlap és Nyilatkozat.
 
 


Letölthető dokumentumok:
Nemzeti Kapcsolattartó Pont
Határon átnyúló egészségügyi
ellátások az Európai Unióban

Kiemelt hírek

2019.09.18. kép
A pályázat célja, hogy a szakképző iskolák diákjai, a jövő nemzedék ápolói megismerjék a betegjogokat, felismerjék és azonosítsák azokat a helyzeteket, ahol empátiájukkal és tudásukkal...

2019.09.03.
"Tudom, hogy van jogom! 2019 " Egymásra figyelve című képzőművészeti, vers-prózaíró pályázat a szociális ellátásban részesülők számára kerül meghirdetésre. A pályázat célja annak...

2018.06.13. kép
Gratulálunk az IJSZ futóváltójának a hétvégi eredményes szerepléshez. Most először a hatfős váltóban minden jogterület és a törzs is képviseltette magát.



Integrált Jogvédelmi Szolgálat
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Postacím: 1365 Bp., Pf.: 646.
Telefon: +36-1/8969-000
Ingyenesen hívható zöld szám: +36-80/620-055
Külföldről hívható: +36-20/489-96-14
E-mail: ijsz@ijsz.emmi.gov.hu
weboldal tervezés: IRQ